A felügyelőség feladatai
a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006 (XII. 23.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdésében előírtak alapján:
- összegyűjti és az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak működéséhez szükséges - feladatkörével összefüggő - adatokat, továbbá együttműködik más ellenőrző és információs rendszerekkel;
- közreműködik a nemzetközi feladatok végrehajtásában;
- véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségi és a megyei területrendezési tervet, a helyi építési szabályzatokat, valamint a településrendezési terveket;
- hozzáférhetővé teszi a környezet állapotáról szerzett adatokat, és megfelelő tájékoztatást ad azokról;
- részt vesz a környezeti tudat- és szemléletformáló feladatok ellátásában.
A 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet I. számú mellékletének III. pontja szerinti felügyelőség az ott meghatározott területen környezetvédelmi igazgatási szervként működteti:
a) a hatósági tevékenység ellátásához szükséges regionális laboratóriumot, valamint
b) a rendkívüli szennyezések észlelése céljából a mérő-megfigyelő rendszert.
A felügyelőség elsőfokú hatóságként jár el például:
1.a levegővédelmi ügyekben;
2.a települési hulladék begyűjtése, tárolása, hasznosítása és ártalmatlanítása esetében.
A felügyelőség első fokú szakhatóságként jár el egyebek mellett:
1.a telekalakítási eljárásban;
2.az építésügyi hatósági eljárásokban;
3.a bányászati szakigazgatási eljárásba (környezetvédelmi, természet- és tájvédelmi, vízügyi hatósági ügyekben









